2014. március 01.
Gyönyörű tavaszi idő volt ma, nem is volt kedvem bejönni és a konyhában robotolni, helyette kigazoltam a kicsinyke virágos kertemet és az idő további részét a fiaimmal töltöttem.
Egyszer csak jön Gellért és hoz valamit a kezében. Elsőre nem igazán tudtam kivenni mi lehet az, de amikor közelebb ért, már felállt a szőr a hátamon.
Egy döglött egeret szorongatott! Miután három macskánk is van, viszonylag gyakori dolog, hogy dicsekvésül büszkén az út kellős közepére tesznek egyet-egyet, hogy elismerjük milyen jó egérvadászok. És tényleg.
-Anya! Nézd, milyen ajanyos! Apjóséf!
-Igen, de már sajnos nem él.
-De igen, csak alszik.
-Akkor tegyük le aludni. Mondjuk a kukába.
-Oda nem szabad! Megfullad!!!!!
Eszem megáll! A döglött egér hogy tud megfulladni??? Mondjuk akkor sem lett volna szerencsésebb csórikám, ha élt volna, mert a gyerkőc úgy szorította, hogy a szemei csak úgy dülledtek kifelé, tutira kiszorította volna belőle a szuszt.
Nagy nehezen sikerült meggyőznöm, hogy a tuja tövében a szép, dús fűben kényelmesen alhat, nem fullad meg Apjóséf, hagyja pihenni...
