2014. március 01.

Gyönyörű tavaszi idő volt ma, nem is volt kedvem bejönni és a konyhában robotolni, helyette kigazoltam a kicsinyke virágos kertemet és az idő további részét a fiaimmal töltöttem.

Egyszer csak jön Gellért és hoz valamit a kezében. Elsőre nem igazán tudtam kivenni mi lehet az, de amikor közelebb ért, már felállt a szőr a hátamon.

Egy döglött egeret szorongatott! Miután három macskánk is van, viszonylag gyakori dolog, hogy dicsekvésül büszkén az út kellős közepére tesznek egyet-egyet, hogy elismerjük milyen jó egérvadászok. És tényleg.

-Anya! Nézd, milyen ajanyos! Apjóséf!

-Igen, de már sajnos nem él.

-De igen, csak alszik.

-Akkor tegyük le aludni. Mondjuk a kukába.

-Oda nem szabad! Megfullad!!!!!

Eszem megáll! A döglött egér hogy tud megfulladni??? Mondjuk akkor sem lett volna szerencsésebb csórikám, ha élt volna, mert a gyerkőc úgy szorította, hogy a szemei csak úgy dülledtek kifelé, tutira kiszorította volna belőle a szuszt.

Nagy nehezen sikerült meggyőznöm, hogy a tuja tövében a szép, dús fűben kényelmesen alhat, nem fullad meg Apjóséf, hagyja pihenni...