2013. március 23.

Ma kicsi Gellértemmel bementem Siófokra. Vonattal mentünk, mert azzal tudtunk úgy beérni, hogy addigra végezzen Apa is.

Egészen Ádándig jó móka volt, de utána kicsi Gellértemnek túlságosan unalmasnak bizonyult kifelé bámulni a vonat ablakán és nézni az előbukkanó őzikéket és fácánokat. Gondolta ha már mindegyikből látott hármat-hármat, az bőven elég, keressünk más szórakozást, mert ez uncsi.

Ám legyen!

Fussunk végig a sorok között! Kipipálva.

Üljünk át a mellettünk lévő ülésre! Kipipálva.

Vizsgáljuk át a kukát tüzetesen minden oldalról! Pipa.

Itt már kezdtem én is pipa lenni és ennyire még sosem vártam, hogy megpillantsam az Interfruct épületét. Ez az utolsó megálló, a következő a végállomás.

Édes gyermekem ekkor olyat művelt, amire álmomban sem gondoltam volna, de szerintem az illető úriember sem. Egymással szemben ültünk, mögöttem a kijárat, Gellért mögött egy másik ülésen egy férfi. Kicsi fiam megfordult, feltérdelt. Már nyúltam érte, hogy visszahúzzam, mert addigra már sejtettem, hogy mire készül. És mire odaértem érte (egy karnyújtásra), az én fiam hipp-hopp felpattant és a mögötte ülő, a feje tetején meglehetősen kevés hajszállal bíró férfiember fején kezdett el dobolni…

Nem mertem megnézni, megvárni mit reagál rá az úriember; jobbnak láttam sürgősen, lehetőség szerint elsőként elhagyni a szerelvényt a gyerekkel.